Strand-parti biztonsági juniális Szegeden

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A korábbi évekhez hasonlóan idén a rendőrség már nyolcadik alkalommal szervezi meg Csongrád megyében a nyári szünidőindító prevenciós rendezvényét.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelten kezeli a diákok nyári szünidőre történő felkészítését. A főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2016. június 16-án, csütörtökön tartja meg az idei szünidőindító biztonsági juniálist. A rendezvény idén a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat, a Szegedi Rendőrkapitányság, valamint a programoknak helyet biztosító Napfényfürdő Aquapolis támogatásával valósul meg.

Júniusban a megelőzési munka egyik központi eleme kicsik és nagyok nyárra történő felkészítése. A statisztikai adatok alapján ebben az időszakban hajlamosabbak lehetünk kevésbé figyelni a különféle szabályok betartására, könnyebben válunk közúti közlekedési baleset vagy bűncselekmény áldozatává. A szervezők fontosnak tartják, hogy a tanév során végzett oktató-felvilágosító tevékenység mellett, a vakáció megkezdése előtt közvetlenül is foglalkozzanak ezekkel a kérdésekkel. A rendezvény során az életkori sajátosságokat figyelembe vevő programokon keresztül világítanak rá, milyen fontos bizonyos alapvető szabályok betartása földön és vízen egyaránt.
Mindezekre figyelemmel évek óta megrendezik - a társszervekkel szoros együttműködésben - a Csongrád megyei biztonsági juniálist, amelynek helyszíne ebben az esztendőben a Napfényfürdő Aquapolis Szeged lesz.

A programok közt mindenki találhat érdeklődési körének megfelelőt. Lesz például személyvédelmi bemutató, a szakmai előadások egyebek mellett foglalkoznak a csellengéssel és egyéb veszélyekkel. Az érdeklődők megtudhatják, hogy vízi baleset esetén, a vízből mentésnek milyen szabályai és lépései vannak. Egész nap prevenciós kisfilmeket láthatnak a résztvevők a baleset és bűnmegelőzés legfontosabb témáiról. Emellett a kicsiket és nagyokat kézműves foglalkozás, bűn- és balesetmegelőzési tanácsadás várja. 

Foto: 2015 Nyárindító "Víz-parti"

Foto: 2015 Nyárindító "Víz-parti"

 

<< Vissza az előző oldalra