Strandon is biztonságban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pest megyei rendőrök a ráckevei strandon tartottak bűnmegelőzési napot.

A Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság és a Ráckevei Rendőrkapitányság munkatársai a polgárőrség tagjaival közösen várták az érdeklődőket a 2019. július 28-án megrendezett családi nap rendőrségi bűnmegelőzési programján a Ráckevei Aqualand területén, ahol kicsik és nagyok a strand területén tartott bemutató keretében betekinthettek a rendőri munkába. A résztvevők érdekes, játékos programok és foglalkozások során ajánlásokat és útmutatást kaptak a nyári időszakban leggyakrabban előforduló bűncselekményekről és azok megelőzési lehetőségeiről.

A fiatalok játékos totókat tölthettek ki a drogok és kábítószerek, az internet veszélyei témában, ezt követően pedig beszélgethettek a bűnmegelőzési szakemberekkel, akiknek munkáját ezúttal ifjú polgárőrök is segítették.  

Kiemelt téma  volt a vagyon- és értékvédelem, valamint a strandbiztonság, de emellett az idősebb érdeklődők figyelmét a rendőrök felhívták a biztonságos bankkártyahasználatra, valamint​ az otthonok védelmének fontosságára is. Nagy sikert aratott az úgynevezett ittas és drogos szemüveg kipróbálása, amelyre kollégáink a program során lehetőséget adtak az érdeklődőknek.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi hasznos tanácsokat adja a nyári időszakra vonatkozóan:

  • ​​Strandolás, üdülés, fesztivál közben se feledkezzenek meg értékeik védelméről! 
  • Mindig csak a szükséges pénzmennyiséget vigyék magukkal, használják a strandok értékmegőrzőit!
  • Amennyiben bankkártyát használnak, a pin kódot soha ne tárolják együtt a bankkártyával!
  • ​​A gépkocsi utasterében soha szerint ne hagyjanak értéket! Győződjenek meg arról, hogy a gépkocsit zárt állapotban hagyták a parkolóban!
  • ​Gyermeket, kisállatot soha ne hagyjanak a meleg gépjárműben, még rövid időre sem!
  • ​Őrizetlenül hagyott otthonuk védelmében minden esetben használjanak megfelelő zárakat, biztonságtechnikai eszközöket, riasztókat!
  • ​​Hosszabb nyaralás esetén kérjék meg szomszédaikat arra, hogy ürítsék a  postaládát, figyeljenek otthonaikra!

 

<< Vissza az előző oldalra