Szakíts a hallgatással!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fókuszban a hozzátartozók közötti erőszak. November 25. a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít az áldozattá válás megelőzésére, a tájékoztatás fontosságára, a rendőri állomány képzésére.  Az év során a személyes jelenléttel megtartott képzéseket és érzékenyítő tréningeket most egy videokonferencia követte.

A 2022. november 23-án megrendezett szakmai értekezleten Kloppné Molnár Andrea, az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat vezetője ismertette szervezetük működését, felépítését és néhány példán keresztül bemutatta a tevékenységüket. Előadását követően a megyei mentor az elmúlt időszak szakmai tapasztalatait összegezte, kitért a távoltartás jogintézményével  kapcsolatos normák meghatározásainak értelmezésére és konzultációs lehetőséget biztosított a résztvevők számára.

Hozzátartozók közötti erőszak áldozata bárki lehet, nemtől és kortól függetlenül megvalósulhat. A bántalmazás elszenvedője éppúgy lehet férfi, vagy nő, gyermek, vagy éppen idős családtag is. A  megyei bűnmegelőzési szakemberek  a konferencián felhívták a figyelmet, hogy a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében, valamint a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjához kapcsolódva, figyelemfelhívó plakátkampányt hirdetnek.

 

<< Vissza az előző oldalra