Szakmai fórum a fiatalkorú eltűnésekről

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság kiemelten kezeli a fiatalkorú gyermekek eltűnése miatt indított eljárásokat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2022. július 6-án szakmai fórumot tartott a fiatalkorú eltűnésekkel foglalkozó körözési előadók részvételével.

A fórumot dr. Kovács Attila r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője nyitotta meg, és közös gondolkodásra kérte a résztvevő szakembereket, a Szabolcs megyét markánsan érintő eljárásokkal összefüggésben.

A rendőrkapitányságok eltűnési ügyekkel foglalkozó munkatársai felvetették, és interaktív módon megosztották egymással az eljárásokkal kapcsolatban felmerülő feladataikat, módszereiket, a hiányosságokat és problémákat, amelyekre a fórumon közösen keresték a megoldásokat.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében évente átlagosan 2000 körözési eljárást indít a rendőrség, amelyeket mintegy 300-400 fiatalkorú gyermek eltűnése miatt rendel el a hatóság -egyes gyermekek eltűnése miatt évente több eljárás is indul-, ami országos viszonylatban is magas esetszám.

Az eltűnéssel érintett gyermekek jellemzően azok, akiket családjukból kiemeltek, és állami vagy egyházi fenntartású lakóotthonokban nevelkednek. Tapasztalataink alapján a fiatalok kalandvágyból, szerelmi, vagy családi kapcsolataik miatt távoznak engedély nélkül a számukra kijelölt intézményekből.

A rendőrség minden eltűnt, ismeretlen helyen tartózkodó gyermekről tett bejelentés alapján elrendeli a körözési eljárást, és mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb épségben megtalálja, és biztonságba helyezze őket.  

A fiatalkorúak kalandvágya komoly veszélyeket rejt, eltűnésük ideje alatt –akár önhibájukon kívül is- könnyen válhatnak bűncselekmény áldozatává.

Mit tegyen, ha eltűnt a gyermeke?

-          ellenőrizze azt a helyet, ahol tudomása szerint a gyermeknek tartózkodnia kell,

-          azokat a helyeket, amelyeket kedvel, gyakran látogatja,

-          kapcsolatrendszerét; barátait, rokonait, ismerőseit,

-          a közösségi oldalakon rövid idő alatt nagyszámú felhasználó tudomására hozható az eltűnése, tegye közzé,

-          értesítse a rendőrséget személyesen, vagy a 112-es segélyhívón, és hatékonyan működjön együtt a hatósággal a gyermek mielőbbi felkutatása érdekében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra