Szekszárdra ért a biztonság stafétája

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Öt megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat részeként két hétig - a tudatosság jegyében - időskorúak részére tartanak előadásokat a rendőrök, amelynek témája a biztonságos internetezés.

A Tiszától a Balatonig - add át a biztonság stafétáját! címmel öt megyés bűnmegelőzési projekt az összefogás erejét, a prevenció fontosságát hangsúlyozva két hónapon keresztül – a bűnmegelőzést fókuszba helyezve - szórakoztató módon mozgatja meg öt megye lakosságát. A programsorozat a Csongrád-Csanád-, a Bács-Kiskun-, a Baranya- , a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság mellett Tolna megye részvételével, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságának koordinálásával, a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési szakmai támogatásával 2022. szeptember 20-án vette kezdetét Szegeden. A projektben - a megyék sajátosságait figyelembe véve - minden területi egység egy-egy kiemelt téma köré szervezi saját programjait.

kép

Szekszárdon 2022. október 27-én a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály vezetője Panni Andrea r. alezredes átadta a stafétát a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya vezetőjének, Huszti Gábor r. alezredesnek, így a programsorozat Tolnában folytatódik. A megye bűnmegelőzési területen szolgálatot teljesítő rendőrei két héten keresztül az időskorúak részére tartanak tájékoztatókat, amelynek célja, hogy az interneten rájuk leselkedő veszélyekre felkészülve elkerülhessék az áldozattá válást.

A stafétát 2022. november 14-én a Somogy Megyei Rendőr- főkapitányság veszi át.

<< Vissza az előző oldalra