Szemfüles szomszédok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szárligeten élők odafigyelnek maguk, és szomszédaik biztonságára is.

Újabb állomásához érkezett a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya által 2014-ben útjára indított Szemfüles Szomszédok elnevezésű program. Szárligeten a helyi, Szomszédvigyázó Szolgálat elnevezésű civil közösség és a rendőrség Bűnmegelőzési Civil Fórumot szervezett 2014. szeptember 27-én. A rendezvényen Csonkáné Huszár Anita r. alezredes, a főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának vezetője a leggyakoribb vagyon elleni bűncselekmények megelőzési lehetőségeiről tájékoztatta a résztvevőket, Grahovecz László, r. főtörzsőrmester, a település körzeti megbízottja pedig az egymásra való odafigyelést, és a közösségi bűnmegelőzés fontosságát hangsúlyozta. A jelen lévők beszámoltak a program eddigi tapasztalatairól, majd a településen kihelyezték azokat a táblákat, mely a civil szerveződés jelenlétére, a vagyonmegóvás lehetőségeire figyelmeztetnek.

<< Vissza az előző oldalra