Szentlőrincen is mozdultak a biztonságért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság „Mindent a biztonságért” projektjének „Mozdulj a biztonságért” programja utolsó állomásához érkezett.

A Szigetvári Rendőrkapitányság 2017. június 24-én Szentlőrincen, a Szentlőrinci Polgárőr Egyesület által szervezett „II. Közbiztonsági Nap” elnevezésű rendezvénnyel egybekötötten tartotta meg a „Küzdj a biztonságért” nevet viselő rendezvényét, amelyen többek között sport- és bűnmegelőzési vetélkedő várta a versenyre nevezőket.

A küzdelem során kerékpáros ügyességi pályán, homokzsák cipelésével nehezített futóversenyen, valamint internetbiztonsággal és drogokkal kapcsolatos tesztkitöltő állomásokon bizonyíthatták rátermettségüket és tudásukat a három főből álló csapatok. A „Vasparipa” bringacsapat is mozdult a biztonságért. Ők Szigetvárról indultak kerékpártúrára, 16 kilométert tekerve a rendezvény helyszínéig. Bűnügyi-technikai és rendőrmotoros bemutató színesítette a napot, a gyerekek pedig kipróbálhatták a katasztrófavédelem tűzoltóautóit is. Bemutatkoztak a járás polgárőr egyesületei, a helyi önkéntes tűzoltó egyesületek, a vöröskereszt munkatársai fogadták az önkéntes véradókat és lehetőséget adtak elsősegélynyújtás gyakorlására is. A Baranya Megyei Polgárőr Egyesületek Szövetsége jóvoltából az érdeklődők megtekinthették a polgárőrség által üzemeltetett drónt, kipróbálhatták a quadokat és airsoft eszközöket.

A rendezvényen a bűn- és baleset-megelőzés is hangsúlyos helyet kapott, a nap folyamán folyamatos kerékpár-gravírozásra volt lehetőség, valamint a rendőrök minden korosztály számára készültek bűn- és baleset-megelőzési kérdezz-felelekkel, police kerékkel, foglalkoztatókkal.

A rendőrkapitányság rajzpályázatot is hirdetett az általános iskolások és óvodások számára, amelyeket Vető Gyöngyi rajzpedagógus zsűrizett, majd a nyertes művek készítői értékes jutalmakat vehettek át.

A „Mozdulj a biztonságért” utolsó állomásán több százan vettek részt a programokon.

<< Vissza az előző oldalra