Szépkorúaknak tartottak előadást Zalaszentgróton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési szakemberei nyugdíjasokat látták el tanácsokkal.

Kollégáink 2022. november 23-án délután Zalaszentgróton, egy közös sütés mellett hívták fel a megjelentek figyelmét arra, hogy az adott korosztály - az empátiája, a jóhiszeműsége, gyanútlansága okán - kiemelt célpontjai a bűnözőknek.

A bűnmegelőzéssel kapcsolatban munkatársaink felvilágosítást adtak arra vonatkozóan, hogy az idősek elsősorban vagyon elleni bűncselekmények, ezen belül pedig különböző formákban elkövetett lopások, csalások és ritkábban rablások áldozatává válnak.

A bűnmegelőzési szakemberek az idősek sérelmére elkövetett legjellemzőbb csalási típusokról is beszéltek, mint az „unokázós” és a kereskedelmi bankok nevében elkövetett csalások.

Mit tegyünk, hogy ne váljunk hasonló csalások áldozatává?

  • Soha ne adja ki ismeretleneknek, főként ne telefonon, interneten a bankkártyája adatait, a háromjegyű biztonsági CVC kódot, netbankja belépési adatait! A bankok az ügyintézés során soha nem kérik az ügyféltől ezeket az információkat, mivel az ügyfél-azonosítás során a valódi banki dolgozó ezen adatokat látja!
  • Ismeretlen eredetű programot soha ne telepítsen fel vagy töltsön le a számítógépére, illetve a telefonjára, bárki is javasolja azt Önnek! Ilyet a bankok soha nem kérnek az ügyfelektől és még arra sem kötelezik őket, hogy a netbankot használják.
  • Előfordulhat, hogy a bank valóban olyan pénzmozgást észlel az ügyfél bankszámláján, ami gyanúra adhat okot. Ilyen esetben felveszik az ügyféllel a kapcsolatot, és csak az adott tranzakcióra vonatkozóan kérnek megerősítést, hogy az teljesülhet-e, és ekkor is történik ügyfél-azonosítás. A bank telefonon soha nem ad utasítást semmilyen átutalásra az ügyfélnek.
  • Mindig ellenőrizze, hogy valóban a feladónak tűnő személy, szervezet küldte az e-mailt!
  • A bankok nem kérnek e-mailben bankkártya adatokat, más szervezeteknek pedig ne adja meg azokat!
  • Online történő bankkártyás fizetésnél mindig győződjön meg arról, hogy valódi bank oldalon adja meg az adatokat, más oldalon (pl. kereskedő oldalán) ne adja meg azokat!
  • Minden esetben kezeljük fenntartással az ismeretlen telefonhívásokat!

További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokkal kapcsolatban: https://kiberpajzs.hu/

<< Vissza az előző oldalra