Színpadon a kábítószer megelőzés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Bocsánatot kérek!” című bűnmegelőzési ifjúsági pályázat egyik programjaként interaktív színdarabot mutattak be Salgótarjánban.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság felkérésére, a salgótarjáni KiViSzI Színházi Műhely tagjai adták elő 2016. március 16-án Varga Leon László „Még megvagyunk” című darabját. A drogfogyasztás veszélyeiről szóló művet elsőként a megyeszékhelyi Borbély Lajos Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium, valamint a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola tanulói láthatták. Legközelebb a bátonyterenyei, majd a balassagyarmati középiskolák tanulói tekinthetik meg az előadást.

<< Vissza az előző oldalra