Szórólap lesz a fegyverük

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

34 diákrendőr szolgál a nyáron Tatán, az első Student Police-ok a Víz, Zene, Virág Fesztiválon szolgálatba álltak.

Még a korábbi éveknél is nagyobb biztonságban érezhetik magukat, akik ellátogatnak Tatára, a 2014. június 27. és 29. között zajló Víz, Zene, Virág Fesztiválra. A Tatai Rendőrkapitányság minden évben fokozott közterületi jelenléttel biztosítja a rendezvényre kilátogatók biztonságát, de idén diákrendőrök is segítik az egyenruhások tevékenységét. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság által létrehozott önkéntes programban középiskolás diákok vesznek részt, akik a megye turisztikailag frekventált helyein látnak el elsősorban bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet. A programra összesen 122 diák jelentkezett a megyéből, közülük 34-es Tatán és környékén teljesítenek majd szolgálatot a nyár folyamán. A 2014. június 27-én szolgálatba lépő tanulóknak Rieder Roland r. alezredes, a Tatai Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának vezetője tartott eligazítást. A parancsnok ismertette a diákrendőrök feladatait, elkészítette szolgálattervezetüket és kiosztotta számukra a lakosság tájékoztatásához szükséges szórólapokat.

<< Vissza az előző oldalra