Szülőknek tartottak előadást a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai a polgárőrséggel közösen szülői értekezleten adtak bűnmegelőzési tanácsokat Monostorapátiban.

Monostorapáti körzeti megbízottja, Molnár Tibor rendőr főtörzszászlós és a helyi polgárőrség tagjai 2020. február 3-án délután a monostorapáti Művészetek Völgye Általános Iskolában a szülőknek tartottak előadást a gyermekek áldozattá válásának megelőzése érdekében.

A szakemberek elsősorban az iskolán belüli erőszak és az internet veszélyeire hívták fel a figyelmet. Elmondták, hogy el kell egymástól különíteni a diákcsíny és a bűncselekmény fogalmát, és ezeket, valamint ezek súlyát szükséges a gyermekekben is tudatosítani. Ismertették továbbá azokat a jogsértéseket, melyek előfordulhatnak az oktatási intézményekben (zaklatás, zsarolás, rablás, testi sértés), és amelyek esetén értesíteni kell a rendőrséget.

A biztonságos internethasználattal kapcsolatban hangsúlyozták, hogy fontos a szűrőprogramok használata, így a gyermekek nem látogathatnak az erkölcsi és szellemi fejlődésükre káros tartalmú weboldalakat. A fényképek és videófelvételek készítése kapcsán kitértek arra is, hogy azok csak az érintett fél engedélyével készíthetők, megosztásuk különböző felületeken pedig szintén nem történhet az azokon szereplők beleegyezése nélkül. Végül javasolták a szülőknek, hogy kövessék nyomon gyermekeik internetezési szokásait, és szabják meg az online térben töltött idő mennyiségét.

 

<< Vissza az előző oldalra