Táborozó fiatalokat látogattak meg a rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Megelőzési és Áldozatvédelmi Alosztályának munkatársai a Vadaskertben, valamint a Szent Család Plébánián nyaraló gyerekkel beszélgettek a különféle bűnmegelőzési témákról.

 

A megyeszékhelyi rendőrség munkatársai 2021. július 7-én bűnmegelőzési foglalkozást tartottak a Kecskeméti Vadaskertben táborozó fiataloknak. Az egyenruhások a Mobil Bűnmegelőzési Centrum buszával érkeztek a helyszínre, amely segítségével az érdeklődők megismerhették a rendőrség munkáját: többek között ujjlenyomatot készíthettek a buszban a található eszközök felhasználásával.

A megelőzési szakemberek kötetlen beszélgetés során – egy pohár kakaó mellett – hívták fel a gyerekek figyelmét a nyár veszélyeire, valamint az ismeretlenekkel történő kommunikációra. Megbeszélték, hogy kit nevezünk ismerősnek, és mi a teendő, ha idegenek szólítanak le egy fiatalt az utcán.

Még ugyanezen a napon a Mobil Bűnmegelőzési Centrum járműve a Szent Család Plébániára is ellátogatott, ahol a megyei kórház dolgozóinak gyermekei táboroznak.  Az interaktív, játékos foglalkozás fő témája szintén a biztonság és az odafigyelés volt. Természetesen a kakaóra való meghívásnak itt is minden gyermek nagyon örült.

<< Vissza az előző oldalra