Táborozóknak tartottak prevenciós foglalkozást a győri rendőrök

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a Győri Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály munkatársai a szabadidő hasznos és biztonságos eltöltéséről beszélgetett a napközis táborban nyaraló gyerekekkel Győrben.

A rendőrség prevenciós szakemberei a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium nyári napközis táborában tartottak bűnmegelőzési és balesetmegelőzési foglalkozást a gyermekeknek 2020. június 19-én. A résztvevők változatos és érdekes feladatokat megoldva beszélgettek, a jó és a rossz közötti különbségekről, a mindennapi élet, valamint a közlekedés szabályainak fontosságáról, azok betartásáról.

A gyermekek a kerékpáros közlekedési szabályok interaktív módon történő áttekintése és a kerékpár kötelező felszereléseinek gyakorlati bemutatója után, a felállított kerékpáros ügyességi pályán mutathatták be tudásukat.

A foglalkozásokon a rendőrök tanácsokkal látták el a fiatalokat arra vonatkozóan is, hogy felismerjék a rájuk leselkedő veszélyeket, képesek legyenek azokra helyesen reagálni, valamint szükség esetén tudjanak és merjenek segítséget kérni a rendőrtől.


A nyári vakáció alatt nagyon fontos, hogy a gyermekeket felkészítsük a veszélyhelyzetek elkerülésére és kezelésére, ennek érdekében az alábbiakat tanácsoljuk:

  • Magabiztosan tudják megmondani szüleik nevét, telefonszámát, lakcímüket.
  • Idegenekben - még ha kedvesek is - ne bízzanak meg, velük ne menjenek sehová,
    még útbaigazítás céljából sem!
  • Idegentől ne fogadjanak el semmit, még akkor sem, ha azt
    kedvesen kínálják részükre!
  • Mindig a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen keljenek át az úttesten!
  • A gyalogos-átkelőhely előtt álljanak  meg, és mindig nézzenek jobbra-balra-jobbra mielőtt  a  járdáról lelépnek!
  • A közúti közlekedésben csak akkor vegyenek részt, ha a kerékpárjukat menet közben biztonságosan tudják kezelni!
  • A kerékpáros fejvédő sisak ugyan nem kötelező felszerelés, de -  a saját biztonságuk érdekében – szükséges és javasolt viselni a bringázás során.

 

 

<< Vissza az előző oldalra