Tájékoztató a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös sajtótájékoztató Kaposváron.

A Somogy Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja dr. Neszményi Zsolt, a Somogy Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának igazgatója, dr. Csillag Gábor és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok 2015. február 20-án közös sajtótájékoztatót tartott a bűncselekmények áldozatainak napja alkalmából.

Dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott beszélt a bűncselekmények áldozatainak mind anyagi, mind lelki támogatásának fontosságáról, összegezte az utóbbi időszak tevékenységét. dr. Piros Attila rendőr dandártábornok a bűncselekmények megelőzésének és megakadályozását és az együttműködés fontosságát emelte ki. Közös cél, hogy minél kevesebb állampolgár váljon áldozattá.

Dr. Csillag Gábor igazgató elmondta, hogy Somogy Megyei Kormányhivatal és a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2013. májusában kétéves programot indított az iskolai erőszak és az áldozattá válás megelőzése céljából. A program keretében iskolai rendezvényeket, továbbképzéseket, szupervíziós foglalkozásokat rendeztek meg közösen a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési előadóival.

Mindannyian megköszönték a sajtó munkatársainak az együttműködést, hiszen az állampolgárok tájékoztatása csak rajtuk keresztül lehet igazán hatékony.

<< Vissza az előző oldalra