Tájékoztató a nappali melegedőben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A pécsi Remény Házában beszélgetett rendőr és hajléktalan egymással.

A Pécsi Rendőrkapitányság egyházakkal való együttműködéssel kapcsolatos feladatai végrehajtása során több egyeztető megbeszélést folytatott a pécsi Szent Erzsébet Plébánia plébánosával, majd ezt követően  igény merült fel arra, hogy az egyházi fenntartású Remény Házában a rendőrség hajléktalanoknak tartson tájékoztató előadást.

 

2014. november 12-én Kocsis Tibor r. százados tájékoztatta a hallgatóságot a város egyes közterület-használattal kapcsolatos rendeleteiről, annak módosításáról, a közösségi együttélés szabályairól és megszegésük jogkövetkezményeiről.

Többen személyes tapasztalataikat osztották meg a rendőrökkel, és konkrét eseteket hoztak fel, amelyekben tájékoztatást, segítséget kaptak. A hallgatóság a hideg idő közeledtével a hajléktalanokat segítő szolgálatokról, megelőző lehetőségekről is tájékozódhatott, valamint megismerhették a nappali melegedő működését és az ott tartózkodók mindennapjait.

A plébániával való együttműködés keretében további igény merült fel több, különböző korosztálynak szóló tájékoztató és megelőző előadás megtartására, valamint a rendőrség egyházi rendezvényeken való közreműködésére is.  

<< Vissza az előző oldalra