Takarékszövetkezeti dolgozók bűnmegelőzési felkészítése

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar megyei takarékszövetkezetek dolgozói részére szervezett biztonsági képzést a Takarékszövetkezetek Hajdú-Bihar Megyei Szövetsége, melyen előadást tartottak a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának és Bűnügyi Osztályának a bűnmegelőzésben és a bűncselekmények felderítésében részt vevő szakemberei az előadáson felhívták a pénzintézetben dolgozók figyelmét a szükséges biztonsági intézkedésekre, a bűncselekmény esetén tanúsítandó helyes magatartásra, illetve a napi szintű proaktív bűnmegelőző munkavégzés fontosságára.

Fontos volt annak tudatosítása, hogy az esetlegesen bekövetkezett bűncselekményt követően minél gyorsabban szükséges a rendőri intézkedés megtétele, ezért felhívták a dolgozók figyelmét arra, hogy milyen módon segíthetik a rendőrség munkáját az elkövető kilétének megállapítása, elfogása érdekében.

Természetesen kiemelt hangsúlyt kapott a súlyosabb bűncselekmények bekövetkezése – az élet és testi épség védelme – érdekében teendő helyes magatartási szabályok ismertetése is.

<< Vissza az előző oldalra