Tanúsítványátadó ünnepség a Bűnmegelőzési Szabadegyetemen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint félszázan vehették át a részvételt igazoló certifikációt Miskolcon.

Véget ért a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében az „Erőszak - bűnözés - bűnmegelőzés” címmel tartott Bűnmegelőzési Szabadegyetemi előadássorozat.

A 2014. október 15. - 2014. november 26. között lezajlott négy részből álló kurzuson közel százan vettek részt. A vizsgatesztet eredményesen kitöltő hallgatók a részvételt igazoló szabadegyetemi certifikációt szereztek.

 

Az okmányt a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában 2014. december 17-én ünnepélyes keretek között azok vehették át, akik a szabadegyetemen legalább három alkalommal megjelentek és a záró tesztlapot sikeresen kitöltötték.

A tanúsítványt a hallgatóknak Kovács Béla r. ezredes, megyei rendőrfőkapitány-helyettes és Kelemen Katalin a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központ igazgatója adta át.

<< Vissza az előző oldalra