Tourist Police szolgálat: útbaigazítás és tanácsadás turistáknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idegenforgalmi szezonban közösségi szolgálatot ellátó diákok segítik a nyíregyházi és a vásárosnaményi rendőrök bűnmegelőzési munkáját.

Rendőrök mellett közösségi szolgálatot ellátó diákok segítik információval az idegenforgalmi szezonban Nyíregyházára látogatókat. Ferenc Róbert r. ezredes, kapitányságvezető-helyettes 2017. június 26-án Sóstógyógyfürdőn nyitotta meg az idényt. Köszöntő beszédében elmondta, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ötödik éve működő Tourist Police programban a diákok napi három-négy órában, rendőrrel közösen teljesítenek szolgálatot. Elsősorban felvilágosítást nyújtanak, és bűnmegelőzési tanácsokat adnak a megyeszékhelyre látogató turistáknak - akár idegen nyelven is.

 

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyíregyháza mellett a vásárosnaményi üdülőövezetben működik Tourist Police szolgálat, amelyhez idén öt város nyolc középiskolájából közel 60 diák csatlakozott. 

<< Vissza az előző oldalra