Továbbviszik a jó gyakorlatot

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az áldozatvédelemről egyeztetett a Tolna Megye Rendőr-főkapitányság a járási hivatalok munkatársaival.

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos feladatok és hatáskörök 2017. január elsejével megváltoztak. A bűncselekmények és egyes szabálysértések áldozatainak ügyeiben áldozatsegítő szolgálatként, illetve jogi segítségnyújtó szolgálatként első fokon a Tolna megyei Kormányhivatal Járási Hivatalai, másodfokon a Tolna Megyei Kormányhivatal jár el.

A hatáskörök változására figyelemmel a Tolna Megye Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya szakmai megbeszéléseket kezdeményezett a járási hivatalok vezetői és áldozatsegítő munkatársai részvételével annak érdekében, hogy az áldozatsegítésben korábban kialakított közös tevékenység eredményeit megőrizzék A találkozókon a rendőrség és a járási hivatalok munkatársai biztosították egymást a zavartalan együttműködésről és az ügyfelek érdekeinek hatékony érvényesítéséről a jövőre vonatkozóan is.

<< Vissza az előző oldalra