Turisták védelmében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési módszerekről tartottak előadást Győrben.

A Győri Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Győr-Moson-Sopron Megyei Iparkamara munkatársai, 2015. augusztus 11-én egy általános bűnmegelőzési tájékoztatót tartottak.

A bemutató előadás témája a Győr és környékén működő szálláshely-szolgáltatásban működő vállalkozások vezetőinek, munkatársainak szólt.

Kiss Tibor rendőr főhadnagy kiemelte a turisták sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzési lehetőségeit és hangsúlyozta azon módszereket, amivel elkerülhetik, hogy áldozattá váljanak.

A szállásadók a Bűnmegelőzési Alosztály előadójának gondolatait hallgatva több kérdéssel jelezték aggódó bizonytalanságaikat. A vendéglátók képviselői érdeklődtek, hogyan tudnak hozzájárulni a városba látogató vendégeik „biztonságának” növeléséhez, valamint figyelmeztetni, hogy elkerüljék az esetleges veszélyeket. A felmerülő problémák megoldásához minden résztvevő szakszerű és hiteles választ kapott.

<< Vissza az előző oldalra