Újabb eredményes tanév zárult a rendőrökkel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eredményes vizsgával fejezték be a hallgatók a „Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek” elnevezésű kurzust a Gál Ferenc Főiskolán, ahol a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködésében megvalósuló „Prevenciós-Több-Szín-Tér képzés" oktatási programba kapcsolódhattak be a diákok.

Immáron a harmadik félév fejeződött be a „Társadalmi biztonság – prevenciós ismeretek” kurzuson, amely 2019. február 19-én indult. Lebonyolítását egy négyoldalú együttműködési megállapodással vállalta a Szeged-Csanádi Egyházmegye, a Gál Ferenc Főiskola, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén a megszokottól eltérő ütemben bonyolította le a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztálya a meghirdetett képzést, ugyanis a járványhelyzet miatt az órák anyagának jelentős részét online, illetve távoktatás keretei között sajátíthatták el a hallgatók. A kurzus felelősei igyekeztek megtenni mindent azért, hogy a diákok megkapják azokat az alapvető általános biztonsággal, bűn-és baleset-megelőzéssel kapcsolatos ismereteket, amelyeket hasznosítani tudnak munkájuk során. 
Ennek érdekében minden vizsgára jelentkezett hallgató megkapta az együttműködő szervezetek - Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezete, valamint a Magyar Vöröskereszt Csongrád-Csanád Megyei Szervezete - közös kiadványát, a „112 – Tudd, hogy segíthess!” Tudástárat.
Ez a tananyag magában foglalta és le is fedte a kurzus idei tematikáját – többek között - az internetbiztonságot, baleset-megelőzési ismereteket, kriminálpszichológiai tapasztalatokat, drogprevenciót, tűzvédelmi és vízbiztonsági ismereteket, elsősegélynyújtási alapismereteket, a kapcsolati erőszak veszélyeztetettjeinek megsegítését, valamint az áldozatvédelmet és az áldozatsegítést is.
 

<< Vissza az előző oldalra