Újabb óvodák az "Ovi-zsaru" programban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös felkészítésen vehettek részt Nógrád megyében a rendőrség szakemberei és a megújult programhoz csatlakozó óvodák vezetői.

A rendőrség prevenciós tevékenységén belül nagy hangsúlyt fektet a gyermek- és ifjúságvédelemre, a bűnmegelőzési ismeretek oktatását a legfiatalabb korosztályokkal kell kezdeni. A rendőrség 2010. évben indította az "Ovi-zsaru" programot, melynek célja, hogy a kicsik ne váljanak sem bűncselekmény, sem baleset áldozatává. A foglalkozások alkalmával olyan életszerű helyzetek kerülnek feldolgozásra, melyek veszélyt jelenthetnek e korosztály tagjai számára.

A projekt során három bábfigura – Rendőr Robi, Rosszcsont Ricsi és Rosszcsont Rozi – segítségével mutathatók be a gyerekek számára élményszerűen a helyes teendők, az elkerülési lehetőségek, a védelmet jelentő körülmények. A kibővített tematika és az új eszközök programba illesztése további lehetőségeket nyújt a gyermekek biztonságának növelésére.

A megújuló "Ovi-zsaru" programhoz 2016. évben Nógrád megyében 12 óvoda csatlakozott. A belépő óvodák vezetői, illetve óvodapedagógusai, valamint a rendőrség szakemberei részére a napokban a Szécsényi Rendőrkapitányság tanácstermében dr. Vörös Ferencné címzetes rendőr alezredes rendőrségi főtanácsos, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa, továbbá Medve Judit rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály vezetője tartott speciális felkészítést.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra