Újra becsengettek Hajdú-Bihar megyében is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság kiemelt figyelemmel kezeli ifjúságvédelmet, mely érdekében számos programmal segíti a diákok biztonságát az idei tanévben is.

Közel hat hónap után újra hallhatták a diákok a csengők hangját. Mindenkinek nehéz belerázódni az iskolai életbe, a gyerekeknek, a tanároknak, de még a szülőknek is nehézséget okoz az „újrakezdés”. A Debreceni Rendőrkapitányság az idei tanévben is kiemelt figyelemmel kezeli ifjúságvédelmet, mely érdekében számos programmal segíti a diákok biztonságát.

Bűnmegelőzési előadóink az elmúlt évekhez hasonlóan filmvetítéssel egybekötött interaktív előadásokat tartanak általános- és középiskolákban, melynek elsődleges célja, hogy csökkenjen a gyermek- és fiatalkorúak potenciális sértetté- illetve elkövetővé válása. A rendhagyó osztályfőnöki órákon a diákokat a fiatalkorúak által leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről, a kábítószer veszélyeiről, a nem megfelelő internethasználat kockázatairól és azok jogi következményeiről tájékoztatják, mely után lehetőséget biztosítanak a felmerült kérdések megvitatására.

A középiskolákban továbbra is működik az Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadói hálózat, melynek keretében a bűnmegelőzési tanácsadók a tanítási időszakban állandó jelenlétükkel biztosítják a felmerült helyzetek és esetek hatékony, azonnali megoldását.

A debreceni általános iskolák és a középiskolák diákjai ebben a tanévben is megismerkedhetnek „Mentsétek meg Gordont!” interaktív bűnmegelőzési társasjátékkal. Gordon, a plüss mackó, aki magányosan, elszigetelődve, nem átlagos külsővel éli mindennapjait, arra vár, hogy kiszabadítsák. A diákok csapatokban, feladványokat megoldva ismerkednek meg a zaklatás, rongálás bűncselekményekkel és az internet veszélyeivel, mely során megmenthetik a macit.

A programokkal kapcsolatban a bűnmegelőzési szakemberek állnak a rendelkezésükre a +3652/516-400-as (2566-os mellék) telefonszámon, vagy a bereczkid@hajdu.police.hu elérhetőségeken.

Iskolakezdéshez ajánlás tanulóknak, szülőknek:

·         A tömegközlekedési eszközön az értékeket a táska belső zsebébe, jól zárható helyen tárolja az esetleges zseblopások megelőzése érdekében!

·         Közterületen rejtve tartsa magánál az értékes műszaki eszközöket!

·         A biztonságosan közlekedni tudó gyermek, aki egyedül megy az iskolába, egy előre egyeztetett, állandó útvonalon közlekedjen. Sötétedés után, jól kivilágított, forgalmasabb helyet válassza hazaútként!

·         Ne rohanjon a busz-, villamos után valamint ne próbáljon az utolsó pillanatban felszállni a járműre a sérülések és a balesetek megelőzése érdekében!

·         Gyalogosként mindig legyen körültekintő, tilos helyen vagy jelzésen soha ne lépjen az úttestre!

·         Kerékpárral közlekedők ne feledkezzenek meg a kötelező tartozékok meglétéről és használatáról!

·         Az otthon egyedül lévő gyermeket emlékeztessék arra, hogy kinek nyithat ajtót, vagy mit tegyen, ha ismeretlen telefonál!

·         Figyelmeztessék a gyerekeket, hogy ha az utcán idegen szólítja meg, sem útbaigazítás, sem pedig más indok miatt ne tartson vele, illetve ne fogadjon el semmit!

·         Nagy segítség, ha a gyereknél mindig ott van a szülők elérhetősége, illetve tudja azt, hogy kihez fordulhat segítségért!

·         Bátran kérjen segítséget, akár a rendőrtől is , ha veszélyben érzi magát!

·         A lemerült egyenlegű mobiltelefon ne legyen akadálya annak, hogy segítséget hívjon, hiszen a 112-es központi segélyhívó szám így is elérhető!

 


 

<< Vissza az előző oldalra