Újra támadnak a romantikus csalók!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Veszprém megyében az elmúlt időszakban ismét romantikus csalás áldozata lett egy állampolgár.

Egy Balaton-parti településen élő hölgy megismerkedett meg egy magát Nepálban élő, de amerikai állampolgárnak valló személlyel egy közösségi portálon. A beszélgetések során kialakult bizalmi viszonyra tekintettel az „amerikai” ismerős különböző indokokkal (repülőjegyvásárlás, szállásbiztosítás, orvosi ellátás költségeinek fedezése, óvadék kifizetése…) több alkalommal is pénz illetve kriptovaluta átutalására vette rá a sértettet, aki ennek közel 6 millió forint értékben eleget is tett. Amikor a sértett a kölcsönzött pénzt vissza szerette volna kérni ismerősétől, az elérhetetlenné vált.

Hogy az ilyen és ehhez hasonló bűncselekményeket megelőzze, az áldozattá válás elkerülése érdekében kérjük fogadják meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tanácsait:

Az internet a számtalan előnye mellett veszélyeket is a rejt a felhasználóknak. A bűnözők a valós élethez hasonlóan a kibertérben is megpróbálják megtéveszteni az embereket, hogy ezzel bevételre tegyenek szert. A személyes találkozás hiánya és az internet nyújtotta anonimitás jelentősen megkönnyíti a csalók munkáját! Az esetek egy részében közvetlenül az anyagi javak, más esetekben bankkártya vagy online banki adatok megszerzése a cél. Az internetes társkeresőknek, randioldalaknak, appoknak és általában a közösségi oldalaknak köszönhetően a lehetőségek szélesre nyíltak a társat keresők előtt. Azonban bűnözők is felismerték az ebben rejlő lehetőségeket. A csalók jellemzően az online párkereső oldalakon nézik ki célpontjaikat, de néha a közösségi oldalakon vagy e-mailben veszik fel a kapcsolatot áldozatukkal

Melyek a gyanús jelek?

· Ha valaki rövid ismeretség után azt mondja, hogy odavan Önért vagy fülig szerelmes.

 · Az üzenetek megfogalmazása semmitmondó, általánosságokat tartalmaz.

· A küldő online profilja nem egyezik azzal, amit magáról állít. · Ha intim képeket vagy videót kér Öntől! · Megpróbál a bizalmába férkőzni és rávenni arra, hogy küldjön neki pénzt, ajándékot vagy adja meg bankkártyája vagy netbankjának belépési adatait. Hogyan előzheti meg, hogy áldozattá váljon?

· Legyen nagyon óvatos, hogy mennyi személyes információt oszt meg magáról a közösségi médiában és a párkereső oldalakon!

 · Mindig gondoljon a lehetséges veszélyekre! A csalók a legismertebb online oldalakat használják.

 · Ne kapkodja el a dolgokat, tegyen fel Ön is kérdéseket! Keressen rá az illető fotójára és profiljára, hogy szerepel-e más oldalakon is!

 · Figyeljen a helyesírási és nyelvtani hibákra, a következetlenségekre és a kifogásokra, például, hogy a csalók kamerája nem működik!

· Ne osszon meg kompromittáló dolgokat magáról, amivel később megzsarolhatják!

· Legyen óvatos, ha pénzt kérnek Öntől! Soha ne küldjön pénzt, ne adja meg bankkártya vagy online banki adatait, és ne küldjön másolatot okmányairól!

Mit tehet, ha áldozattá vált?

· Azonnal szakítson meg minden kapcsolatot!

· Ha tudja, mentse el a beszélgetések tartalmát!

· Tegyen feljelentést a rendőrségen!

· Jelezze a problémát azon a párkereső oldalon is, ahol a csalóval kapcsolatba került!

· Ha megadta a banki adatait, azonnal értesítse a bankot!

 

Amennyiben mégis áldozattá vált, kérjük értesítse a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

<< Vissza az előző oldalra