Vagyonvédelem és áldozatvédelem időskorúaknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Interaktív bűnmegelőzési előadást tartottak a ceredi és a zabari idősek klubjában.

Bárnai Kinga címzetes rendőr őrnagy, a Salgótarjáni Rendőrkapitányság kiemelt főnyomozója és Bóka István rendőr főtörzszászlós, körzeti megbízott tartott prevenciós előadást az idős klubokban 2017. április 20-án.

A Sulczné Pócsa Veronika szervezésében Cereden, majd a délutáni órákban Zabaron is megrendezett program célja az időskorúak védekezési képességének növelése, valamint a sértetté váláshoz vezető körülmények, az elkövetési módszerek és a megelőzési lehetőségek megismerése volt. A bűnmegelőzési filmvetítéssel egybekötött előadásában a szakemberek vagyonvédelmi módszerekről és eszközökről is beszéltek a résztvevőknek, majd a klub tagjai által feltett kérdésekre válaszolva nyújtottak további útmutatást.

Az előadás témái között szerepeltek a házaló árusoktól történő vásárlás okozta kockázatok, illetve hogy milyen veszélyeket rejt, ha idegeneket engednek be otthonaikba. Szó volt továbbá a telefonos csalások, valamint az időskorúakat - mint kiemelt kockázatú csoportot - veszélyeztető helyzetek kezelésének módszereiről is.

<< Vissza az előző oldalra