Vagyonvédelmi Napot tartanak Nyíregyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Színes programok és bemutatók várják az érdeklődőket.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2017. június 2-án 11 órától 17 óráig a Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködve vagyonvédelmi napot szervez Nyíregyháza Kossuth térre, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak. A rendezvény célja a lakosság figyelmének felhívása arra, hogy a vagyon elleni bűncselekmények jelentős része egy kis odafigyeléssel megelőzhető.

 

A rendezvényen bűnmegelőzési szakemberek, biztonságtechnikai cégek, nyílászáró gyártók, zárszaküzletek és biztosítótársaságok személyre szabott tanácsokkal, valamint tájékoztatással szolgáltak, továbbá látványos programok várják az érdeklődőket: intézkedéstaktikai, rendőrkutyás, önvédelmi és küzdősport bemutatók, tánccsoportok fellépései, játékos vetélkedők.

 

A helyszínen a rendőrség standjánál a „Házhoz megyünk” elnevezésű bűnmegelőzési programmal is találkozhatnak, valamint lehetőségük nyílik a „BikeSafe” program keretén belül kerékpárjaik ingyenesen regisztrációjára.

<< Vissza az előző oldalra