Vasváron is „Házhoz megyünk”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódik a vagyonvédelmi program Vas megyében.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársa Vasvárra látogatott a Mobil Bűnmegelőzési Centrummal, a „Házhoz megyünk”, a Rendőrség megelőző-vagyonvédelmi programjának keretében. A program célja, hogy hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segítse a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában, önvédelmi képességek fejlesztésében.

Az érdeklődők ismereteiket bővíthették a biztonságos internethasználatról, a kábítószer veszélyeiről és az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről.

 

Akik kerékpárral érkeztek, azok lehetőséget kaptak kétkerekűjüket a „BikeSafe” kerékpár-regisztrációs programban rögzíttetni.

 

Munkatársunk modern és biztonságos kerékpárzárakat mutatott be, egyúttal az alábbi tanácsokkal látta el a kerékpár-tulajdonosokat.

  • A kerékpárt mindig zárják le még akkor is, ha csak rövid ideig hagyják azt magára!
  • Figyeljenek arra, hova, hogyan és mihez rögzítik biciklijüket! Érdemes olyan masszív és hosszú zárat használni, amely lehetővé teszi a kerekek vázzal történő összezárását egy stabil, nem mozdítható tárolóhoz.
  • Mielőtt lezárja és otthagyja a kerékpárját, vegye le róla a mobiltartozékokat (lámpa, térkép – és telefontartó, kulacs)!
<< Vissza az előző oldalra