Vigyázat! Ez zsebre megy!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tudja, hogyan dolgoznak a zsebtolvajok? Ha nem, ismerje meg a tipikus elkövetési módszereket!

Az elmúlt napokban többen is zsebtolvajok áldozataivá váltak a jászságban, köztük az a fiatal nő, akinek a Jászapáti központi autóbuszállomásról induló távolsági buszon tulajdonították el pénztárcáját – a maga mellett elhelyezett kézitáskája hálós részéből – de az a hölgy is, akinek a jászapáti településen tartott vásárban lopták el a táskájában lévő pénztárcáját.

Az ilyen típusú jogsértések nem egyediek. A zsebtolvajok egész évben „dolgoznak”. Megjelenésükre jellemzően a nagy bevásárlóközpontokban és tömegközlekedési eszközökön, illetve nagyobb tömeget vonzó eseményeken – akár vásárokban is – lehet számítani.

Ismerje meg a tipikus elkövetési módszereket és elkövetőket, így könnyebben felismerheti és ezáltal megelőzheti a bajt.

A zsebtolvajok módszerei:

Lökdösődés, tülekedés

  • Közlekedési eszközökre történő fel-, illetve leszálláskor lökdösődni, tülekedni kezdenek, és a szoros testi érintkezést kihasználva próbálják elemelni a pénztárcákat, egyéb értékeket.

Álcázó tárgy

  • Egyesek kezükben álcázó tárgyat (reklámszatyrot, újságot, kabátot, pulóvert stb.) tartanak, és annak takarásában igyekeznek a táskák, zsebek tartalmát átkutatni, vagy társaik mozdulatait fedezni.

Zsebre dugott kéz

  • Látszólag zsebre dugott kézzel állnak a kiszemelt áldozat mellett, miközben saját kivágott zsebükön keresztül a kabátjukból kinyúlva kezdenek a potenciális sértett táskájában keresgélni.

Láthatóság, könnyű célpont kihasználása

  • A vállon hordott vagy a földre helyezett táskából, kosárból, illetve a ruházat külső zsebeiből kiveszik a kinézett tárgyat. A zsebtolvajok könnyű prédának tartják a cipzáras, mágneszáras táskákat, míg a csatos kivitelűvel nehezebben boldogulnak.

A zsebtolvaj soha nincs egyedül. A legtöbb esetben a bűnelkövetők munkamegosztásban tevékenykednek:

 Elterelő

  • Eltereli az áldozat figyelmét.

Fedező

  • A potenciális áldozat mellett eltakarja a tolvaj kezét.

Jelző

  • Kiszűri a tömegből azokat, akik figyelik őket.

Értékmentő

  • A lopást követően a helyszínről eltünteti a megszerzett tárgyakat.

7 tanács, hogyan tudja megvédeni magát a zsebtolvajoktól:

  1. Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.
  2. Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!
  3. Ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!
  4. Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!
  5. Ismerje fel az elkövetési módszereket, az elkövető személyeket a fenti felsorolás alapján!
  6. Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!
  7. Ha tetten éri a tolvajt, hangosan kérjen segítséget és értesítsék a rendőrséget!  

Ne fordítson hátat, ha zseblopást észlel, mert Ön is lehet érintett! Rendőri intézkedést igénylő esetben hívja a 112-es segélyhívót!

<< Vissza az előző oldalra