„Zsarulesen” a budapesti ovisok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya gyermeknap alkalmából ovisokat hívott meg május 30-án a Rendőrségi Igazgatási Központ Auditóriumába egy játékos délelőttre.

Három fővárosi óvoda vett részt a mesés elemekkel átszőtt vetélkedőn, amely forgószínpad szerűen zajlott le. A rendezvényt a „Dobszerda-klub” kórusának zenés műsora nyitotta meg, majd a gyermekeké lett a „terep”.

A Teve utcai épületben több program várta a kicsiket, például kézműves foglalkozás, ahol a kicsik rendőrkutyákat és rendőrautókat színezhettek, és a„foglalkoztató-kuckó” ahol megismerkedhettek a különböző rendőrségi eszközökkel, a rendőrség munkájával. Az „akadálypályán” át kellett mászniuk egy álcahálós alagúton, majd egy játéktalicskával kellett szlalomozniuk. Az ovisok tesztelhették továbbá célbadobós képességeiket is.

A sok érdekes játék és élmény után mindenkinek jól esett a kalácsból és kakaóból álló tízórai, ami után az ovisokat várta még egy meglepetés: két rendőrkutya érkezett hozzájuk a BRFK Bűnügyi Technikai Osztály közreműködésével. Nem maradt el az ajándék sem, az ovis csoportok mindegyike ajándékcsomagot kapott emlékül a rendezvény végén.

<< Vissza az előző oldalra