Aktuális
Drogprevenciós előadás a kollégiumban
Diákokhoz látogattak a barcsi bűnmegelőzési szakemberek.
A GYERMEK MINDENEK FELETT
Célunk, hogy a fiatalok merjenek lépni, ne féljenek segítséget kérni! Kezdeményezésünket a témában érintett Manuel is támogatja!
A gyermekvédelemről értekeztek a somogyi szakemberek
A rendőrségi ügyekben kiskorúak is érintettek lehetnek, a hatékony együttműködés az ő védelmüket szolgálja.
Prevenció időseknek Veszprémben
A nyugdíjas korosztályt érintő leggyakoribb bűncselekmények megelőzésének lehetőségeivel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
Színjátszás és bűnmegelőzés kéz a kézben
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében 2025. január 29-én középiskolások és gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagok láthatták a „Kiállok érted!” című darabot.
Ifjúságvédelmi ellenőrzés Nyíregyházán
A fiatalok által gyakran látogatott helyeket vizsgálták át.
Adatvédelem napja
Január 28-án, az adatvédelem napján a figyelem fókuszát a személyes adataink védelmének fontosságára kívánja irányítani a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Kreatív szlogeníró pályázatot hirdetünk
Bár a február az év legrövidebb hónapja, mégis három, a prevenció szempontjából nagyon fontos nap is erre az időszakra esik.
Idén is folytattuk a hagyományt
„Jövőnk a gyermek” címmel jelent meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2025-ös bűnmegelőzési falinaptára.
Az áldozatvédelemről és a kiberbiztonságról
A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya ezúttal egy szombathelyi nyugdíjas egyesületben tartott előadást.