Aktuális

Diákjárőrök Balatonfüreden

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár negyedik évben teljesítenek járőrszolgálatot középiskolás diákok a nyári szünidőben Balatonfüreden.

Alkalom szülte a tolvajokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az állampolgárok is sokat tehetnek a megelőzés érdekében.

Munkában a „Győrkőc-nyomozók”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már az első napon több százan - szülők és gyermekeik - látogattak el és vettek részt a „Győrkőc-őrs” programján.

Győrkőc fesztiválon a „Győrkőc-őrs”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győrben rendhagyó módon nyitotta meg kapuit 2013. július 5-én a VI. Győrkőcfesztivál.

Együtt egymásért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közös gondolkodás és hatékonyabb együttműködés jegyében találkoztak.

Olvassa a RecepTúrát!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Már elektronikus formában is elérhető a TÁMOP pályázat keretében megjelentetett bűnmegelőzési kiadványunk, a "RecepTúra".

Bűnmegelőzési iroda nyílt Keszthelyen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tizedik alkalommal segítik a rendőrök munkáját a fiatalok.

Bűn-és balesetmegelőzési napközis tábor

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűn- és balesetmegelőzési tábort szervezett általános iskolások részére.

Vigyázzunk értékeinkre a strandon is!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Közös sajtótájékoztatót tartott a biztonságos strandolás szabályairól és lehetőségeiről a Budapesti Gyógyfürdő és Hévizei Zrt., az Országos Mentőszolgálat, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A család megy, a lakás marad

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vagyonvédelmi, bűnmegelőzési tanácsok a nyári szabadságra utazóknak.