Az Idősek Világnapja 2014. október 1.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A szépkorúak áldozattá válásának megelőzéséhez társadalmi összefogás is szükséges.

Népszámlálási adatok szerint ma Magyarországon minden ötödik ember időskorúnak számít, vagyis betöltötte a 60. életévét. Az előrehaladott korban lévők életkori, fizikai, mentális sajátosságaikból adódóan, és a társadalomban betöltött szerepüknél fogva sérülékenyebbek, kiszolgáltatottabbak az átlagnál, ezáltal fokozottan veszélyeztetettek bizonyos bűncselekményekkel szemben. Egészségi állapotuk, sokszor magányos, elszigetelt életmódjuk és anyagi lehetőségeik miatt ugyanakkor kevésbé képesek a bűncselekmények elleni védekezésre.

 

A bűnügyi statisztikai adatok alapján folyamatosan emelkedő tendenciát mutat a szépkorúak sérelmére elkövetett bűncselekmények száma. Évente körülbelül 40-50 ezer időskorú – az összes sértett egyötöde – válik bűncselekmény áldozatává. Egyre többen esnek áldozatul betörőknek, besurranóknak, trükkös csalóknak, tolvajoknak, rablóknak. A rendőrség felelősséget érez, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ezen korcsoporthoz tartozók ne váljanak áldozattá, illetve ha bűncselekményt szenvedtek el, megfelelő segítségben részesüljenek.

 

Az idősek sérelmére elsősorban vagyon elleni bűncselekményeket, ezen belül lopást (trükkös-, besurranásos-, betöréses lopások, zsebtolvajlás) továbbá csalást és rablást követnek el. Az ilyen bűncselekményes esetében nagy szerepet játszik a sértetti közrehatás. Az elkövetők az áldozatok segítőkészségét, jóhiszeműségét használják ki, hogy otthonukba különböző trükkökkel bejussanak és onnan elsősorban készpénzt, takarékbetétkönyvet, ékszert tulajdonítsanak el. A szépkorúak viszonylag könnyen kötnek ismeretséget, túlzott bizalommal, segítőkészséggel fordulnak az idegenek felé, ezáltal az elkövetők nagyobb nehézség nélkül férkőzhetnek közelükbe. A témában készült elemzések azt mutatják, hogy a lakásukban megtámadottak korábban már valamilyen módon kapcsolatba kerültek az elkövetővel, illetve az elkövetői körhöz tartozókkal, akik többnyire utazó árusként, házalóként, alkalmi munkavégzést vállalva jelennek meg az idős emberek környezetében.

 

A rendőrség kiemelt hangsúlyt helyez az idősebb korosztály önvédelmi képességeinek fokozására, megelőzést célzó előadásokat, tájékoztatókat tart, felhívásokat jelentet meg, továbbá közvetíti az Áldozatsegítő Szolgálat, valamint a civil szervezetek által nyújtott szolgáltatások elérhetőségét. A megelőzés szempontjából a legfontosabb feladat láthatóvá tenni az áldozattá válás reális kockázatát, és egyben megismertetni a korcsoporthoz tartozókat az elkerülés, a megelőzés eszközeivel, módszereivel. A szakemberek folyamatosan rendszerezik az idősekre jellemző áldozati magatartásokat, feltárják a bűncselekmények létrejöttét elősegítő okokat, körülményeket. Az idős, védtelen emberek esetében alapvető fontosságú a rendszeres segítő célzatú ellenőrzés, a közvetlen és gyors tájékoztatás. A közrendvédelmi szolgálat munkatársai ezért időközönként tájékoztatást, felvilágosítást, szükség esetén segítséget nyújtanak az idős emberek lakásán. Az ellenőrző munkába bevonják azokat a személyeket – többek között a postást, háziorvost, szociális munkást és a polgárőrség munkatársait – akik feladatukból adódóan napi kapcsolatban állnak az idősekkel. Ma már minden rendőrkapitányságon tevékenykedik áldozatsegítéssel foglalkozó szakember, akinek nevéről, elérhetőségéről a rendőrség épületében elhelyezett plakátok adnak tájékoztatást. Segítségével lehetőség nyílik oldott légkörben, eljárási kötöttségektől mentesen beszélgetni, tájékozódni, tanácsot kérni.

 

A szépkorúak áldozattá, sértetté válásának megelőzéséhez azonban a rendőrség megelőző intézkedései mellett elengedhetetlen az idősekre való fokozott odafigyelés, törődés és társadalmi összefogás!

 

Amennyiben bűncselekmény áldozatává vált, kérjük, azonnal értesítse a rendőrséget (a 107-es és 112-es segélyhívó számon) és forduljon segítségért az Áldozatsegítő Szolgálatához, amelynek ingyenesen hívható zöldszáma: 06-80-225-225

<< Vissza az előző oldalra