Fókuszban a szépkorúak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság biztonságtechnikai eszközökkel segíti a megyében élő szépkorúakat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tevékenysége során kiemelten kezeli az időskorúak sérelmére elkövetett vagyonelleni bűncselekmények visszaszorítását. A bűnmegelőzési szakemberek különböző programok keretében oktatásokkal és előadásokkal is segítik a szépkorúak tájékozódását, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel kerülhetik el az áldozattá válást.

 

 

A megyében az elmúlt években több sikeres kezdeményezés is volt a megelőzés területén. Az egyik ilyen, az időskorúak szubjektív biztonságérzetét nagyban javító, olcsó, egyszerű, könnyen telepíthető vagyonvédelmi és biztonságtechnikai eszközöknek a kiosztása. Ezen eszközök beszerzése több forrásból történt, melynek jelentős részét képezte a Kunszentmártoni és Mezőtúri Rendőrkapitányság dolgozóinak önkéntes hozzájárulása.

 

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évben a programot több megyei településen élőkre is ki kívánta terjeszteni. Ehhez az „Áldozatsegítő kapacitás fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok megyében” (TÁMOP-5.6.1.C-11/2-2011-0036) projekt adott lehetőséget.

 

 

2014. év őszétől megyeszerte összesen 60 településen, mintegy 1200 időskorúnál telepítenek vagyonvédelmi eszközöket (mozgásérzékelővel ellátott halogén fényvető, személyi riasztó, biztonsági hevederzár, mozgás és ajtónyitás érzékelővel egybeépített számkódos riasztó, mozgásérzékelővel ellátott hangos-riasztó, elektronikus ajtóék). A közel 2100 darab eszközt a szolgáltató képviselője adja át az idős embereknek és szereli fel – működésük bemutatásával – a szépkorúak otthonába.

 

A programban résztvevők örömmel fogadták a kezdeményezést, a visszajelzések azt igazolják, hogy az idős emberek szubjektív biztonságérzete javult. A rendőrök továbbra is mindent megtesznek a szépkorúak biztonságának védelme érdekében.

<< Vissza az előző oldalra