Kortárs segítők Kiskunfélegyházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Interaktív előadássorozat keretén belül ismerhették meg a nyugdíjasok az áldozatvédelem, a személy- és vagyonvédelem elemeit.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság 2014. május 19-én immár második alkalommal rendezte meg - és ezzel továbbfolytatta a 2013 novemberében elindított - bűnmegelőzési kortárs segítők képzését a Petőfi Sándor Bajtársi Egyesület és a Kiskunfélegyházi Nyugdíjas Klubok Egyesületének szervezésében.

A képzést Timafalvi László rendőr alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg, aki jó tanácsokkal látta el a szépkorúakat.

A képzésen kiemelt figyelmet kapott az áldozatvédelem, a személy- és vagyonvédelem, valamint az egyszerű biztonságtechnikai eszközök bemutatása.

Kovács Gizella r. őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó kitért a vásárlással egybekötött árubemutatók buktatóira, a hamisított ékszerekkel kapcsolatos visszaélésekre, továbbá a bankjegyek eredetiségének ellenőrzését is megtanította néhány egyszerű módszerrel.

Az idősek körében gyakrabban előforduló eltartási szerződésekkel kapcsolatos esetleges problémákról is szót ejtettek az előadók.  Összefoglalásaként bűnmegelőzési kisfilmet tekintettek meg a hallgatók.

 

 

/Fotó: Gulyás Sándor/

<< Vissza az előző oldalra