Mezőcsáton házhoz ment a rendőr

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság Mezőcsáti Rendőrőrse 2016. május 5-én tovább folytatta a „Házhoz megy a rendőr” elnevezésű bűnmegelőzési programját.

A projekt részeként a rendőrőrs parancsnoka a helyi körzeti megbízottal kereste fel otthonában azokat az időskorú személyeket, akik az elmúlt időszakban elsősorban egészségügyi állapotuk miatt nem tudtak megjelenni a nyugdíjas klubok által szervezett bűnmegelőzési előadásokon.

 

A rendőrök által meglátogatott időskorúak bizalommal fogadták azt a bűnmegelőzési tájékoztatót, amely többek között az úgynevezett trükkös-tolvajok leggyakrabban előforduló módszereit és azok kivédésének praktikáit ismertette.

A tájékoztatón a szépkorúak továbbá információt kaptak a szolgálatot teljesítő rendőrjárőr közvetlen elérhetőségéről, valamint a rendőrség segélyhívószámáról.

A látogatás zárásaként az érintettek az áldozattá válás elkerülését szolgáló ismeretterjesztő brosúrát vehettek át.

<< Vissza az előző oldalra