„MOZAIK-Generációk biztonsága” (fotókkal)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Október a nyugdíjasok hónapja; „Hetvenkedő hatvanasok” vetélkedtek Zalaegerszegen.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya,  a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával és a helyi társszervek közreműködésével „MOZAIK-Generációk biztonsága” címmel új versenysorozatot indított a zalai nyugdíjas és a serdülő korosztály számára, melynek első állomása 2014. október 27-én Zalaegerszegen volt.

A programsorozatot dr. Hatala József r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, valamint dr. Rumi Kriszta, a Zala Megyei Kormányhivatal igazgatója és Szabó Pál r. alezredes a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság mb. bűnügyi igazgatója nyitotta meg.

A Zalaegerszegi Városrészek Művelődési Központjában tartott rendezvényen az idősek és a fiatalok a rájuk leselkedő veszélyekről hallgattak előadást, illetve bűnmegelőzési tanácsokkal gazdagodtak.

A vetélkedőn 13 csapat mérte össze a tudását különböző játékos feladatokban, így például kvízben, „anyagfelismerésben” és tánctudásban.

A program egész ideje alatt ingyenes vérnyomás- és vércukorszint mérésre volt lehetőség a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének jóvoltából. A rendezvényen képviseltette magát továbbá a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Zala Megyei Polgárőrszövetség, a Zala Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata, a Zala Megyei Balesetmegelőzési Bizottság és az A-Egon Biztosító is.

A versenysorozat zalaegerszegi állomásán az első helyezést a Besenyői nyugdíjas klub csapata érte el, amely csapat tagjai esélyt kaptak egy wellness hétvége eltöltésére.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra