Sikeresen zárult a nyugdíjas kortárs segítők képzése

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Eredményesen zárult az „Időskorban is fő a biztonság!” elnevezésű kortárs segítők kurzusa a Szolnoki Rendőrkapitányságon.

Már a rendezvény nyitó napján 2014. február 20-án több mint félszáz szépkorú jelent meg a kapitányság Sebestény Gyula úti földszinti tanácstermében, hogy a kortárs segítő kurzuson részt vegyen. A kedv, a lelkesedés és elszántság később sem adott alább, hiszen a további kurzusokon is hasonló számmal képviseltették korosztályukat.

 

Az idősek életkori, fizikai sajátosságaikból, a társadalomban betöltött szerepüknél fogva fokozottan veszélyeztetettebbek bizonyos bűncselekményekkel szemben. Ugyanakkor egészségi állapotuk, sokszor magányos és elszigetelt életmódjuk, anyagi lehetőségeik miatt kevésbé képesek a jogsértések elleni védekezésre. Az áldozatok főként vagyon elleni bűncselekmények, így elsősorban lopások, „betöréses” lopások szenvedő alanyai.

Az időskorúak védekezési képessége leginkább azzal növelhető, ha az áldozattá válásuk módszereit, az elkerülés eszközeit és lehetőségeit eljuttatjuk hozzájuk, ezért indított kortársképzést a kapitányság Szolnok város nyugdíjas klubjainak önként jelentkező tagjai részére. A kezdeményezés további célja volt, olyan kortárs-segítőket felkészítése, akik a jövőben előadásokat tudnak tartani saját társaiknak ezekben a témakörökben, hiszen a tanácsokat leginkább a hasonló életkorúaktól fogadják a legszívesebben.

A képzési órákat a Szolnoki Rendőrkapitányság Megelőzési és Értékelő Alosztálya, a Humán Szolgáltató Központ Családsegítő Szolgálata, az Igazságügyi Szolgálat Áldozatsegítő Szolgálata, a Bizalom Mentálhigiénés Egyesület és a Szolnoki Polgárőr Egyesület munkatársai tartották. A megjelentek újdonságként érzékenyítő tréningben részesültek egy kompetencia-fejlesztő program révén, amely a tudatosság kialakítására épült és a gyakorlatban való azonnali alkalmazás érdekében elméleti és gyakorlati elemeket is tartalmazott.

A több mint ötven aktív résztvevő nyugdíjas a négy alkalmat magában foglaló képzés végén versenyzett egymással. A hallottakról KRESZ-toto (13+1 kérdés a gyalogos és kerékpáros közlekedésről), illetve áldozatvédelmi feladatlap kitöltésével adtak számot tudásukról. A három legjobb eredményt elérő szépkorú ajándékcsomagot vihetett haza, zárásul pedig mindenki oklevelet kapott.

<< Vissza az előző oldalra