A fiatalkori bűnözés és áldozattá válás megelőzése

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatalok biztonsága és védelme érdekében.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ezúttal a debreceni Sirius Informatikai és Gazdasági Szakközépiskola 9-10-11-12. évfolyamának tanulói részére tartott bűnmegelőzési előadássorozatot a fiatalkori bűnözés és áldozattá válás megelőzésével, a kábítószer fogyasztás veszélyeivel kapcsolatban.

 

Az előadások során a rendőrök felhívták a fiatalok figyelmét azokra a veszélyhelyzetekre, amelyek az iskolákban, a közterületeken, valamint a családon belül érhetik őket. A program célja, hogy a diákok képesek legyenek felismerni azokat az élethelyzeteket, amelyek alkalmával könnyen válhatnak bűnelkövetővé, szabálysértővé vagy áldozattá és ennek elkerülése érdekében tudjanak megfelelően cselekedni.

 

További cél, hogy a diákok képesek legyenek olyan magatartási szabályok betartására és önvédelmi mechanizmusok végrehajtására, amelyekkel elkerülhetik a nem kívánatos események, helyzetek bekövetkezését. A tanulók információt kaptak arról is, hogy mit kell tenniük, ha baleset vagy bűncselekmény szemtanúi, esetleg áldozatai lesznek.

<< Vissza az előző oldalra