Az iskolai erőszakról beszélgettek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatal sportolóknak tartott prevenciós előadást a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere.

A Soproni Rendőrkapitányságra látogattak el 2018. december 5-én délután a helyi U12, U13, U14  labdarúgócsapat tagjai. A megjelent közel 70 fiatal mellett az előadásra a sportklub elnöke is ellátogatott, aki egyben a focisták edzője. Az interaktív beszélgetésnek két alapvető témája volt: egyik az iskolai erőszak, míg a másik a kábítószer-fogyasztás veszélyei. A prevenciós szakember mindkettő kapcsán hangsúlyozta a fiataloknak, hogy a szabadidő hasznos eltöltésének kiemelt szerepe van a fenti veszélyhelyzetek elkerülésében, illetve a sport és egy jó közösséghez tartozás szintén elősegítheti azoknak a buktatóknak az elkerülését, amelyek bűncselekmények elkövetéséhez vezethetnek. Az iskolai erőszak kapcsán megbeszélték, hogy nemcsak a tettlegesség, azaz a fizikai, hanem az ugratás, egymás kigúnyolása, vagyis a lelki erőszak is e témakörbe tartozik és mindkettő egyformán negatív hatással lehet az elszenvedőjének további életére.


1

<< Vissza az előző oldalra