Bűnmegelőzés a nyári táborban
A Bács-Kiskun megyei rendőrök általános iskolák gyermekekkel beszélgettek többek között a nyár veszélyeiről és a segélyhívó helyes használatáról.
A kecskeméti Szentcsalád Plébánia már évek óta minden júniusban nyári napközis tábor szervez a hitoktatásban részesülő gyermekek számára. A táborozók biztonsága érdekében prevenciós jellegű foglalkoztatásokat is tartanak. Idén a speciális ismeretanyag szakszerű tolmácsolására a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának főnyomozóját, Pestiné Zélity Brigitta címzetes rendőr őrnagyot kérték fel.
A 2020. június 23-án megtartott rendezvényen 30 lelkes és aktív általános iskolás ismerkedhetett meg a 112-es segélyhívó helyes használatával, a nyár veszélyeinek elkerülésével. A beszélgetés során szóba került az internet helyes és biztonságos használata, valamint közlekedésbiztonsági kérdéseket is érintettek. Ez utóbbi témához kapcsolódóan a gyermekek az úgynevezett „részeg szemüveg” segítségével oldottak meg játékos feladatokat, ezzel zárva a tanulságos délutánt.
A bűnmegelőzési tanácsok között a szakelőadó az alábbiakat hangsúlyozta:
- A nyári szünidőben sok gyermek tartózkodik egyedül, felügyelet nélkül az otthonában. Fontos, hogy csak ismerőst engedjenek be a lakásba, valamint baj esetén haladéktalanul hívják a szüleiket vagy a 112-es segélyhívó számot!
- Figyeljenek az internet használatának során adataik megadásának veszélyeire, tudjanak a visszaélés elkerülésének lehetőségeiről!
- A gyermekek hiszékenységét és gyengébb fizikai képességét kihasználva megvalósulhatnak jogsértések, bűncselekmények. Ezért kiemelten fontos, hogy a gyermekek idegennel ne álljanak szóba, ne fogadjanak el tőlük semmit, és ne menjenek el ismeretlen helyre!
- A nyári szünidő alatt a fiatalok csak azokra a helyekre menjenek játszani, barátokkal szórakozni, ahová a szülők elengedték őket! Tanácsos megbeszélni, hogy a gyermek milyen időpontra érjen haza, és amennyiben közbejönne valami, arról mindenképpen értesítse szüleit a felesleges aggodalom elkerülése érdekében!
- A strandokon és természetes vizek partján tartsák be a fürdőzésre vonatkozó szabályokat! Értéktárgyat lehetőség szerint ne, és csak annyi pénzt vigyenek magukkal, ami feltétlenül szükséges. A kulcsokat, iratokat, értékeket helyezzék el a biztonságot garantáló széfben, vagy értékmegőrzőben!