Bűnmegelőzési előadás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni Waldorf Általános Iskola felső tagozatos diákjai 2015. március 3-án bűnmegelőzési előadáson vettek részt.

Az iskolában a speciális képzés keretén belül kiemelten kezelik a diákok helyes életvezetésének kialakítását. Ennek részét képezi, hogy felkészítik a tanulókat olyan élethelyzetek felismerésére és kezelésére, amely segítséget nyújthat a bűnelkövetővé, vagy áldozattá válás elkerülésében.

Egy ilyen projektóra keretén belül Bak István r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa, az ifjúkori bűnözésről, a leggyakrabban előforduló bűncselekményekről, a diákcsíny és a jogsértések közötti különbségekről és következményeikről, valamint az áldozattá válás megelőzési lehetőségeiről tartott előadást a tanulóknak.

Az interaktív előadás során a diákoknak lehetőségük volt feltenni kérdéseiket, továbbá megismerhették a különböző szituációkban tanúsítandó magatartásformákat is.

 

<< Vissza az előző oldalra