Diákok adtak ötleteket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Védd magad okosan!” című bűnmegelőzési játék kidolgozásában segítséget nyújtó osztálynak mondtak köszönetet a rendőrök.

Társasjáték készlettel köszönte meg 2014. október 6-án Dr. Pál Gyula r. alezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője a Nyíregyházi Főiskola Képzési és Továbbképzési Intézet Európai Üzleti és Kommunikációs Szakközépiskola diákjainak a „Védd magad okosan!” játék megvalósításában nyújtott segítségét.

 

A tanulók az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló TÁMOP-5.6.1C-11/2-2011-0018 azonosító számú „Ne légy áldozat” című projekt keretében kifejlesztett bűnmegelőzési társasjáték mezőihez és szabályaihoz adtak ötleteket, ami később saját körben, majd a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház munkatársai segítségével interaktív módon is teszteltek.

<< Vissza az előző oldalra