ELBIR - bűnmegelőzési hírlevelek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az úgynevezett designer drogok veszélyeire hívja fel a figyelmet az ELBIR aktuális kiadványa.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya elkészítette, majd 2014 májusában megküldte az érintetteknek az aktuális, kábítószerrel foglalkozó bűnmegelőzési témájú hírlevelét.

A designer drogok piacán egyik napról a másikra nem lehet megjósolni, hogy milyen vegyületek kerülnek ki. Nem lehet tudni, hogy ezek veszélyesebbek lesznek-e, mint a korábbiak, és azt sem, hogy milyen hatásuk lesz, milyen egészségügyi problémát okoznak. Az utóbbi időben rendkívül veszélyes anyagok jelentek meg, erre hívja fel a figyelmet a kiadvány.

 

A Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére 2005 júliusában hozták létre az Elektronikus Lakossági Bűnmegelőzési Információs Rendszert (ELBIR).

 Az ELBIR lényege, hogy a rendőrség elektronikus levelezés (e-mail) útján juttatja el az önkormányzatok és azok szakintézményei, valamint a polgárok rendszerben regisztrált tagjai számára a mindig aktuális bűnmegelőzési információkat. A hírlevelek korábbi számai, valamint egyéb hasznos információk is megtekinthetők a B-A-Z. Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány Bűnmegelőzési Szolgálat honlapján: http://bunmegelozes.eu/index.html

 

<< Vissza az előző oldalra