Esély SportNap Kecskeméten

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az empátia jegyében egymást segítve, együtt versenyeztek a megyeszékhelyen egészséges és fogyatékkal élő fiatalok.

 

A Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház, valamint a Hírös Sport Nonprofit Kft. – a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közreműködésével – megyei Esély SportNapot szervezett az „Esély, egyenlőség és elfogadás” jegyében 2018. június 6-án a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.

 

A sportnap célja az egészséges és fogyatékkal élő gyermekek és fiatalok együttes időtöltésének biztosítása úgy, hogy egymást segítve megtapasztalják az empátia és egymás elfogadásának fontosságát. A versenyen bajai, kecskeméti, kiskunhalasi, kiskőrösi csapatok –több mint százhúsz fő – képviseltették iskolájukat, városukat. A játékvezető Ivkovicné Béres Tímea, a Hírös Sport Nonprofit Kft. sportszakmai igazgatója, a Mercedes-Benz Gyár Kosárlabda Akadémia vezetője és Fritz Ágnes, a Kecskeméti Sportiskola munkatársa volt.

 

A versenyfeladatokon túl a szervezők – együttműködő partnereik segítségével – érzékenyítő kalandtúrával is készültek. Ennek egyik állomásaként a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának szakelőadói – Liptai Linda és Pestiné Zélity Brigitta címzetes rendőr őrnagyok – a biztonságos nyári szünidő eltöltésével kapcsolatos játékos feladatokkal színesítették a napot. A résztvevőknek bemutatták a rendőrség szervezetét, de az egységes európai segélyhívószámmal kapcsolatos tudnivalók és az internet biztonság is szerepelt az előadások témái között.  

 

A többszörös paratriatlonista világ- és Európa-bajnok Boronkay Péter által külön programelemként tartott EsélyÓra érzékenyítő foglalkozás – miként a tavalyi évben is – az idei Esélynapon is nagy sikert aratott.

<< Vissza az előző oldalra