Internet - offline

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Általános iskolásoknak tartott előadást az Edelényi Rendőrkapitányság munkatársa az internet előnyeiről és veszélyeiről.

Szabó Péter r. főtörzsőrmester, az Edelényi Rendőrkapitányság drogprevenciós összekötője 2015. május 5-én 9 órától bűnmegelőzési előadást tartott a helyi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola 8. osztályos tanulóinak.

 

Az interaktív foglalkozáson a diákok csoportbontásban dolgozták fel az "internet előnyei és hátrányai, a közösségi portálok veszélyei és a megfelelő jelszó" témaköreit, majd a feladat kidolgozását követően közösen megbeszélték az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

 

 

A nyomozó többek között óva intette a diákokat, hogy személyes adataikat, illetve visszaélésre lehetőséget adó fényképeket tegyenek közzé, valamint kérte őket, hogy az ismeretlen „profilokat” gyanakvóan kezeljék, csak azokkal tartsanak kapcsolatot, akiket valóban ismernek.

 

 

<< Vissza az előző oldalra