Iskolások jártak a Kiskunmajsai Rendőrőrsön

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagyobbaknak pályaorientációs napot tartottak a rendőrök, míg a kisebbek közlekedési ismeretekkel gazdagodhattak a program során.

 

A  Kiskunmajsai Szent Gellért Katolikus Iskola mintegy 150 fős diákserege látogatta meg a helyi rendőrőrs épületét 2018. október 19-én délelőtt. Alsó és felső tagozatosoknak egyaránt készültek programokkal, feladatokkal az egyenruhások. Az őrs parancsnoka G. Kovács Gábor rendőr alezredes fogadta a gyerekeket, akiket a rövid megnyitó után Birtalan Róbert rendőr őrnagy vezetett végig az épületben.

A diákok betekintést nyerhettek a rendőrőrs mindennapi életébe. Megnézték a nyomozókat, illetve a bűnügyi technikust is ujjnyomat vétel közben. A nagyteremben balesetmegelőzési oktatásban részesültek, valamint a 112-es segélyhívó szám használatát is elsajátíthatták.

Tengó járőrkutya volt a délelőtti események sztárja. Ő Herpai Gábor rendőr törzsőrmester irányításával mutatta be tudását a gyerekeknek és tanáraiknak. Az őrs udvarán a kisebbek kipróbálhattak egy elektromos kisautót is az ideiglenesen felállított ügyességi pályán.

<< Vissza az előző oldalra