Pályaorientációs nap Tápióságon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai a rendőri hivatást népszerűsítették egy tápiósági általános iskolában.

A Nagykátai Rendőrkapitányság munkatársai 2018. október 11-én Tápióságon a Dr. Papp Károly Általános Iskola diákjainak pályaorientációs nap keretében mutatták be a rendőrség munkáját, illetve bűn- és balesetmegelőzési foglalkozásokat tartottak az ötödik és a hatodik osztályos diákoknak.

A délelőtti program gyakorlati feladattal indult, a gyerekek kerékpáros ügyességi pályán mutathatták be tudásukat. Ezt követően a bűnmegelőzési foglalkozáson a megelőzési szakemberek a bűncselekményekről és az internet veszélyeiről tartottak előadást, illetve a kerékpáros közlekedés veszélyeire is felhívták a figyelmet. A foglalkozás végén a rendőrök a diákoknak tenyérlenyomatot készítettek.

"

"

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbi megelőzési tanácsokat adja:

  • A számítógépet, amelyre bejelentkeztél, soha ne hagyd magára, mert bárki a nevedben beléphet oldalakra, és megszerezheti személyes adataidat!
  • Bármely oldal esetén, lehetőleg legkevesebb adatot, információt adj meg magadról, inkább csak keresztnevet, vagy becenevet használj!
  • Családodra, ismerőseidre vonatkozó információk átadásával is vigyázz, csak általad személyesen jól ismert személyeknek mesélj ezekről, interneten ismertekkel soha!
  • Ne használj, és ne küldj se magadról, se az ismerőseidről kihívó képeket!
  • Az internetes vásárlásnál, a magukat ingyen kínáló szolgáltatásoknál is légy óvatos: előbbieknél a bankkártya szám megadása, utóbbiaknál a kért szolgáltatással együtt települő, beférkőző kémprogram, vírus lehet veszélyes!
  • Letöltések alkalmával figyelj, hogy csak azokat a tartalmakat töltsd le, ami nem tilos, mert az illegális tartalom letöltését a törvény bünteti!
  • Amennyiben otthon vezeték nélküli rendszert használsz, a készülék minden elemét kapcsold ki, ha befejezted az internetezést, nehogy azokhoz más személy törvénytelenül hozzáférhessen!Internet kávézóban vagy szabad WIFI pontról ne intézz személyes ügyeket!
  • Soha ne jelöld be a jelszó megjegyzését!
  • Ne higgy el feltétlenül mindent, amit az interneten találsz!

 

<< Vissza az előző oldalra