Rendhagyó nyílt nap

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A középiskolásokat megcélzó Bírósági Nyílt Napot Martfűn rendezték meg, ahol a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei betétprogramokkal színesítették a kínálatot.

A Szolnoki Törvényszék idén is megrendezte a Bírósági nyílt Nap elnevezésű rendezvényét, amelynek programkínálatát a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei is színesítették.  Rendhagyó módon idén nem a Törvényszék épületébe várták a középiskolásokat, hanem a Damjanich János Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium adott otthont 2016. október 28-án a rendezvénynek Martfűn.

Az iskolai diákjai, nevelői számos más program mellett részt vettek a rendőrségi bemutatókon, hasznos tanácsokat hallhattak bűn- és baleset-megelőzési szakemberektől, és betekintést nyerhettek a bűnügyi technikusi munka egy-egy munkafázisába is.

 

<< Vissza az előző oldalra