Bankautomaták ellenőrzése

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezésére 2014 december 22-től a résztvevő pénzintézetek biztonsági szakemberei a járőrökkel együtt ellenőrzik a jövőben a kültéri bankautomatákat.

A bankkártya használat terjedésével a pénzfelvételt biztosító ATM-el biztonsága is kiemelt figyelmet kapott a rendőrség bűnmegelőzési tevékenységében. Különösen az olyan bűncselekmények megelőzése a cél, amelyek során a bűnelkövetők az ATM-ekre felszerelt, az eredetihez megtévesztési hasonló technikai eszközök (például kártyaleolvasók, rejtett kamerák) felszerelésével követnek el.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a megyében lévő pénzintézetek felé kezdeményezést tett, hogy a járőrök mellett a pénzintézetek biztonsági szakemberei is részt vegyenek az ATM-ek  rendszeres ellenőrzésében, annak érdekében, hogy az arra esetlegesen felszerelt, de az ATM-et jól ismerő szakember számára feltűnő eszközöket felfedezzük, illetve a fokozott közterületi jelenlét révén azok elhelyezését megelőzzük.

Kezdeményezésünket 2015-ben a megye valamennyi pénzintézete felé megteszik. A közös ellenőrzésekkel kiemelten az ünnepi és idegenforgalmi időszakban segítik elő az ügyfelek vagyonbiztonságát.

 

<< Vissza az előző oldalra