„Házhoz megyünk!” Győrben is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az Országos Rendőr-főkapitányság által kezdeményezett megelőző vagyonvédelmi program - „Házhoz megyünk” címmel - Győr-Moson-Sopron megyében is útjára indult.

A program során a lakosság vagyonbiztonságának növelése érdekében olyan közös tájékoztató kampány indult útjára - a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és együttműködő partnerei által - melynek során a szakemberek hiteles forrásból, szakértőktől származó információk közreadásával segítik a lakosságot a veszélyhelyzetek elkerülése, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalában. Elsőként 2015. október 19-től, 2015. október 23-ig a Győr Plázában állt fel az az információs pont, ahol a rendőrség és az együttműködő szervezetek képviselői várták azokat az embereket, akik a vagyonvédelem témakörében szeretnék elmélyíteni tudásukat, illetve növelni kívánják e téren önvédelmi képességeiket.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya az alábbi szervezeteket vonta be a program lebonyolításába:

  • Győr-Moson-Sopron Megyei Polgárőr Szövetség
  • Győr-Moson-Sopron Megyei Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
  • AEGON Magyarország Zrt.
  • Közterület Felügyelet és Mezei Őrszolgálat Győr

 

A projekt során havonta egy héten keresztül – különböző helyszíneken kialakított információs pontokon – kaphat a lakosság generális és speciális vagyonvédelmi prevenciós tanácsokat. November hónapban, a hónap első hetében (november 2-6-ig) ismét a Győr Plázában fogadják a program szervezői az odalátogató érdeklődőket.  

 

 

<< Vissza az előző oldalra